Webáruház
Marton József (szerk.) - Diósi Dávid (szerk.)
A Katolicitás és etnocentrizmus Erdélyben címen 2014. március 28-29-én Gyulafehérváron tartott nemzetközi tudományos teológiai konferencia előadásainak második kötete. A témát ugyanis az egyháztörténelmi szempontok mellett (erről szólt az első kötet) teológiai (szentírási, dogmatikai, liturgikus, filozófiai stb.) szempontok szerint is megközelítették az előadók, ezek kerültek itt egy csokorba.
Ár: | 25,00 RON |
Tyukodi László Levente
Jónás története a Biblia egyik ismert példázata, amit Jézus is használt. A történetet sok tudós csak mítosznak tartja, olyannak, aminek teológiai mondanivalója van, de valóságalapja, történeti jellege nincs.
Ár: | 5,00 RON |
Jakubinyi György
Sokszor találkozunk a kérdéssel: miért ünneplik külön a húsvétot a keletiek és a nyugatiak? Rádiót anélkül is használhatunk, hogy ismernénk a szerkezetét. Ugyanígy élhetünk a naptárral is anélkül, hogy ismernénk felépítésének elveit De a gondolkodó emberben az időszámítással kapcsolatban is kérdések merülnek fel: ezekre szeretne szerény keretek közön választ adni ez a rövid idószámítástan.
Ár: | 10,00 RON |
Bodó Márta
Egyház és színház évszázados kapcsolatát mutatja be ez a kötet, végigvezet a keresztény történelemnek azon a vonalán, amely a színszerű megjelenítéssel kapcsolatos.
Ár: | 15,00 RON |
Jakubinyi György
Az archontológia a történelem segédtudománya. Vezető szerepet betöltő személyiségek névsorát állítja össze, feladatuk szerint. Az egyházi archontológia elsősorban a püspökök névsorát kutatja. Ezt teszi a jelen kísérlet is, amely az első erdélyi magyar egyházi archontológía-próbálkozás Jakubinyi György összeállításában.
Ár: | 10,00 RON |
Jakubinyi György
A homíliavázlatokat tartalmazó könyv dr. Jakubinyi György 70. születésnapja alkalmából jelent meg. A gyulafehérvári érsek teológiai tanárságának első éveiben Márton Áron püspök felkérésére írta meg gondolatait az esküvői, a keresztelési és a temetési perikópákhoz.
Ár: | 15,00 RON |