A megérintett szép továbbgondolásai

Jelen kötetünk csupa tiltakozás a műalkotás benne rejlő üzeneteinek cserbenhagyása ellen. Írója a búsképő lovag bátorságával küzd felszínre hozásukért, kikívánkozó titkaik megfejtéséért, s nem utolsó sorban a befogadás örömének minél gazdagabb, változatosabb megéléséért. Elemzéseit ezúttal a képzőművészetek erőteréből válogatta ki és a felfejtések boldogságát retorikai alakzatok segítségével keresgéli. Metaforák, metonímiák, átváltozások, jelképek és még jó néhány figura leleplezésével igyekszik a művészi tartalom várt-nemvárt befogadását minél élőbbé tenni. Mert nemcsak a költészet rendelkezik retorikával. A szerző éppen a festmény, a szobor, a dombormű retorikai alakzatai révén próbálja feltárni rejtőzködő mondani valójukat. Teszi ezt Ingres aktjával, a Forrással, Szervátiusz Jenő balladáival, a hattyú-motívum történtével, a regénybe komponált festménnyel, és látogat el műtermekbe Sipos Lászlóhoz, Dobribán Emilhez vagy átbarangolja Tudorán Klára, Valovits László tárlatait és nem riad vissza olyan kollektív élmény tolmácsolásától sem, mint például a XIX. századvég festészetének szimbólum rendszere. Azért mégsem tartja magát hősnek, a modern retorika bajnokának. Inkább szolgálatkész alattvalónak, aki szeretné kíváncsivá tenni idetévedt olvasóját a felemlegetett alkotásokban rejlő titkokra; s megígéri neki, hogy e kötet olvasása során a csatlós hűségével kíséri el a remélt megértés felé vezető úton.