Geréd Vilmos

A gyulafehérvári székesegyház orgonái

Kiadó: 
Verbum
Kiadási év: 
2009
Tanulmány a gyulafehérvári székesegyház orgonájáról.
puhatáblás, ragasztókötött
Oldalszám: 
24
5,00 RON
Stoc limitat
Kód:
vb09009
Részletek

agy igazság, hogy aki énekel, kétszer imádkozik. Eleink nem is mondták, hanem énekhangon recitálták imáikat, a zsolozsmát közösen végző szerzetesközösségek máig énekelve imádkoznak, együtt, lelket gyönyörködtetően.

Az egyházi zene remekeit lemezen, koncerten a nem vallásos emberek is nagy áhítattal hallgatják. Mert a zene a legkeményebb agyba–szívbe is behatol, oda, ahol a szó, az érv nem jut el. Nemcsak a fülbe mászik a dallam, hanem onnan a lélek mélyére száll alá, finomítja, puhítja a legkeményebb embert is. Istenhez, a transzcendenshez száll a szárnyán a lélek, megérzi, hogy ennyi gyönyörűségre az ember önmagában nem képes. A legszebb harmóniák csakis egy emberen kívüli, embert meghaladó hatalom ihletésére születhetnek; azt bizonyítják, az ember több, mint ami látható belőle, meghaladja az anyagi világot, a végességet. Többek közt ezért is ragaszkodunk templomaink orgonáihoz, a belőlük kicsendülő muzsikához. Ezért ünnep egy-egy új orgona építése, beszerzése, ezért ujjongunk régi, műkincs orgonáink felújításának.

A gyulafehérvári székesegyház orgonája 132 éves, Fogarasy Mihály gyulafehérvári püspök rendelte, Kolonics István, kora híres mestere készítette el. A főegyházmegye millenniumi évének végére az orgona restaurálása is elkészült. Ma az orgona 2424 sípjával, 38 szólóregiszterével és hat segédregiszterével készen áll arra, hogy Isten dicsőségét a zene hangjaival hirdesse. - a szerző