A haldokló betegeknek földi életükben még egyszer utoljára meg szokták húzni a lélekharangot, rendszerint minden templom legkisebb harangját, amely a hozzátartozókat a haldokló mellé szólítja, hogy imádsággal kísérjék a beteg életének legsúlyosabb perceit. A megholtak biológiai lábnyomukon kívül még valamit itthagynak az utódoknak: élettapasztalataikat, életük anyagi és szellemi hozadékát, melyeket a faluban uralkodó közvélemény beleépített közösségi kultúrájába, megőrizte emlékezetében. A templomok tornyai és falai fölött évszázadok forradalmai, háborúi, rendszerváltásai, természeti csapások pusztításai vonultak végig. A leghitelesebb krónikásai a rohanó idő változandóságainak az Úr szolgái voltak: papok, kántortanítók, akik az utókornak lejegyezték az emberi élet apró örömeit, bánatait egyaránt. A templomok a szellemiség központjai voltak, a keresztény értékek és a tudás átadói. Sokszor templomaink falai közé szorította a történelem minden örökségünket: vallásunkat, kultúránkat, anyanyelvünket, szokásainkat, ünnepeinket. A templomaink falai őrzik a Székelyföld fölött átvonult divatáramlatok, művészeti stílusok és történelmi események nyomait is. A közösségből kinőtt ezermesterek remekművei is beépültek a falakba, tornyokba, oltárokba, a bútorzatba. Ahhoz, hogy a megörökölt kultúrát, nyelvet és az évezredek alatt összeharcolt tudást át tudjuk menteni az utókornak, túl kell lépnünk életünk mindennapi golgotáin, trianonjain és mohácsain, soha nem szabad lemondjunk arról, ami a miénk. A templomok köré kialakított temetőknek van egy értékmegőrző szerepe is, hiszen ide cipelték be elődeink életüknek terhét és a külső rohanó világban összegyűjtött értékeiket. Ha történelmünk tanulságait és hitünket át tudjuk adni az eljövendő nemzedékeknek, még mielőtt megszólalnának értünk is a lélekharangok, nem fog eltűnni nemzetünk a történelem állandóan kavargó forgatagában. Az egykori Kászonszék templomai és a köréjük szerveződő közösség, hozzájuk kötődő emberi sorsok, történelmi események bemutatására vállalkozik a könyv szerzője. Lélekharangokat akar kongatni, emlékeztetve a múltra, melynek ismerete nélkül gyökértelenekké válhatunk. A tiszta emberi értékek előtt hajt fejet. Vallja, hogy ha a felhalmozott igazi anyagi és szellemi termékek az utókor számára követendő értékeket jelentenek, jogosan mondhatjuk el, hogy létrehozójuk, megalkotójuk nem élt hiába. A templomok köré szerveződött egykori kászoni emberek is olyan hagyatékot teremtettek a földrajzilag silány vidéken, a történelem állandó kavargó kegyetlenségei közepette, melyek átmentése az eljövendő nemzedékek számára kötelesség.
