Friss: Fogódzók a léleknek - Ihlet az év minden napjára

Az IHLET AZ ÉV MINDEN NAPJÁRA alcímmel fémjelzett kötet Joyce Rupp amerikai lelkiségi író és szerzetesnő kiadónknál megjelent ötödik könyve, amely szintén Bereczki Silvia sa fordításában tárul elénk. A mindennapok során lehet, hogy csak egy-egy jó szó, gondolat kell elérjen bennünket ahhoz, hogy meglássuk az utat, a továbblépés lehetőségét. A kötet ezért is tökéletes ajándék szeretteinknek és önmagunknak is, hiszen mindenkinek szüksége van az ihletre, a bátorításra, az elindításra.

 

Megállni. Fellélegezni. Töltekezni. Ihletet meríteni. Megfogózni. Lehorgonyozni, ha csak egy percre is, a mozgalmas élet, a viharok közepette. Kapcsolatba kerülni a lelkünk mélyén lévő, biztos középponttal, amelyben megnyugodhatunk. Belekapaszkodni a reménybe, és onnan tájékozódni, új perspektívát nyerni. Találkozni az Egy Szenttel, az Örök Szeretettel, az Együttérző Társsal, a Bölcs Útmutatóval, és vele együtt indulni tovább. Nap mint nap. – Erre hív és ehhez kínál segítséget a nemzetközileg elismert lelki író és kísérő, Joyce Rupp, a Repülj, míg vannak szárnyaid, a Határtalan együttérzés és a Fényszikrák, valamint számos más, sokakat ihlető és megerősítő könyv szerzője.
Néhány sor és egy ötlet csupán minden napra, ami viszont forrásként, iránytűként, fogódzóként, horgonyként szolgálhat mindannak, aki élni és nem csak túlélni akar.