Könyveink

Jakubinyi György
Sokszor találkozunk a kérdéssel: miért ünneplik külön a húsvétot a keletiek és a nyugatiak? Rádiót anélkül is használhatunk, hogy ismernénk a szerkezetét. Ugyanígy élhetünk a naptárral is anélkül, hogy ismernénk felépítésének elveit De a gondolkodó emberben az időszámítással kapcsolatban is kérdések merülnek fel: ezekre szeretne szerény keretek közön választ adni ez a rövid idószámítástan.
Ár:10,00 RON
Bodó Márta
Egyház ​és színház évszázados kapcsolatát mutatja be ez a kötet, végigvezet a keresztény történelemnek azon a vonalán, amely a színszerű megjelenítéssel kapcsolatos.
Farmati Anna SSS (szerk.) - Homa Ildikó SSS (szerk.)
Világunk egyik legnagyobb problémája a „lélektelenség” – ennek gyökere pedig a Szentlélek-nélküliség.
Ár:5,00 RON
Jakubinyi György
Archontóligia
Az archontológia a történelem segédtudománya. Vezető szerepet betöltő személyiségek névsorát állítja össze, feladatuk szerint. Az egyházi archontológia elsősorban a püspökök névsorát kutatja. Ezt teszi a jelen kísérlet is, amely az első erdélyi magyar egyházi archontológía-próbálkozás Jakubinyi György összeállításában.
Ár:10,00 RON
Nagy Zoltán (szerk.)
Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató több mint 20 évi munkájának gyümölcse A Hegy című, eredeti hanganyagokat, személyes vallomásokat és mintegy 3400 képet tartalmazó, 3 DVD-lemezt kitevő összeállítása Márton Áron életútjáról, amely a ma is élő tanúk mellett olyan visszaemlékezőket is megszólít, akik már nincsenek köztünk.
Ár:30,00 RON
András Ignác
Kászonszéki lélekharangok
A monográfia tartalmát annak alcíme foglalja össze legtökéletesebben: Kászonszéki templomok, kápolnák, események és emberek a századok forgatagában.
Jakubinyi György
Esküvői, keresztelési és temetési homíliavázlatok
A homíliavázlatokat tartalmazó könyv dr. Jakubinyi György 70. születésnapja alkalmából jelent meg. A gyulafehérvári érsek teológiai tanárságának első éveiben Márton Áron püspök felkérésére írta meg gondolatait az esküvői, a keresztelési és a temetési perikópákhoz.
Ár:15,00 RON
Homa Ildikó
Mindig is foglalkoztatott, hogyan lehet a vallás és a lélektan közötti látszólagos ellentétet feloldani. Azonban rájöttem, hogy ez egy kudarcos vállalkozás, nem lehet „a” vallást és „a” lélektant kibékíteni, hiszen ezek olyan fogalmak, amelyek csak a fejünkben, a tudományban léteznek, és adott esetben nem érintik a hétköznapi életünket, a lelkünket.
Ár:20,00 RON
Botár Gábor
Mivel a Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek Szerzetesközössége 2014 novemberében ünnepli Erdélybe való letelepülésének 150. évfordulóját, az erre az alkalomra szervezett, több erdélyi települést átfogó ünnepségsorozat része ennek a könyvnek a megjelentetése.
Ár:32,00 RON
Max Picard
Max Picard (1888–1965) svájci író, kultúrfilozófus, orvosi foglalkozását feladva az 1920-as években telepedett le Tessinben, ahol csendes visszavonultságban a szemlélődésnek és könyvei megírásának szentelte életét. Műfajilag nehezen besorolható írásaiban drámai erejű költői képekben tárja olvasói elé a modern társadalom buktatóit.
Ár:0,00 RON

Oldalak