Életerős zsinat

A II. vatikáni zsinat bezárásának napja, 1965. december 8-a egyszerre volt befejezés és új kezdet. A püspökök dolguk végezetten hazamentek. Eztán a népnek kell folytatnia a megértés keresését, új belátásokra jutnia, felfrissült módon hirdetnie az üzenetet, hogy az világosságot vigyen a nemzeteknek, és reményt azoknak, akik a halál árnyékában ülnek. Ebben a vállalkozásban a Lélek nem kevésbé segíti a mai nemzedéket, mint ahogy annak idején a zsinatot. Az emberi küzdelmek természetesen folytatódnak: össze nem illő hangok hallatszanak, heves harcokat vívnak – pontosan úgy, ahogy az az összegyűlt püspökök között történt. De végső soron Isten Lelke „lebeg e világ fölött ”, és nem fogja – nem akarja – Isten szolgáit segítség nélkül hagyni. A mi időnk a zsinat befogadásának – megértésének és tettekre fordításának – ideje. Nem kevesebbet követel tőlünk, mint hogy belépjünk a zsinat lendületébe, és megtérésünk által új felismerésekhez és új gyakorlathoz jussunk el. Ebben a könyvben erről a friss látásról szándékozom szólni, és azután rámutatni az ennek megfelelő új és szükséges gyakorlati teendőkre.