Vincenzo Paglia

Isten szava minden napra 2021

Kiadó: 
Új Ember
Kiadási év: 
2020
Az Isten szava minden napra 2021 – a korábbi kiadásokhoz hasonlóan – a latin egyház naptára szerinti mindennapi szentmisékhez kapcsolódik. Vasárnapokra és ünnepnapokra ezért – a liturgikus év háromévente ismétlődő beosztása szerint – a B év olvasmányait kommentáljuk, Márk evangéliumát olvassuk majd vasárnaponként az év során. Hétköznapokra a napi szentmise evangéliumához olvashatunk magyarázatot.
puhatáblás, ragasztókötött
49,00 RON
Korlátozott készlet
Kód:
mk20001
Részletek

Az Isten szava minden napra 2021 egy világjárványtól sújtott világban tagolja az idő folyását egy éven át. 2020. március 27-én este, egy rémült világ közepén Ferenc pápa az üres, eső verte Szent Péter téren ott állt egyedül, Isten előtt, mint egy nagy közbenjáró, aki azt kéri az Úrtól, szabadítsa meg a világot a járványtól. A kényszerű elszigetelődés és szétszóródás idején Isten szava egybegyűjtötte és vigasztalta Jézus tanítványait, akik tudatában voltak annak, amiről biztosította őket: „amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek”. (Jn 14,13) Az Isten szava minden napra 2021 című kötet segítséget szeretne adni ahhoz, hogy folyamatosan hallgassuk az Urat, és emeljük imára a kezünket, hogy továbbra is védelmezze a világot a gonosz ellen. Az imádságra mindig szükség van. Ebben az időben pedig, mondhatni, nélkülözhetetlen, mindenki számára. A könyv lapjai vezérfonalat kínálnak, napjaink hűséges kísérőjéül szegődnek az év során, hogy megtanuljunk Isten szavához fordulni, mely lelki iránytűként szolgál, hogy eligazodjunk korunk háborgó tengerén különösen most, a világjárvány idején.

A szerző, Vincenzo Paglia érsek a Pápai Életvédő Akadémia elnöke és a II. János Pál Pápai Intézet nagykancellárja, a Sant’Egidio Közösség spirituális felelőse. Számos könyv szerzője, amelyek közül magyar nyelven az Isten szava minden napra korábbi évekre írt kötetei jelentek meg, valamint a Nővérünk, a halál című kötet, az utóbbi a Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatában.