Ferenc pápa

Evangelii Gaudium - Az evangélium öröme

Kiadó: 
Szent István Társulat
Kiadási év: 
2014
Az evangélium hirdetéséről a mai világban.
puhatáblás, ragasztókötött
Oldalszám: 
172
20,00 RON
Limited stock
Kód:
SZIT14001
Részletek

Ferenc pápa első, önállóan írt apostoli buzdításának megjelenését világszerte nagy érdeklődés előzte meg, hiszen a vatikáni reformok, valamint az emberek számára is oly lelkesítő, szívhez szóló nyilatkozatai és cselekedetei sokak érdeklődését felkeltették.

Az evangélium öröme kezdetű megnyilatkozásának magyar nyelvű kiadását a pápa szavaival mutatjuk be:

Az evangélium öröme betölti azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. Akik engedik, hogy üdvözítse őket, azok megszabadulnak a bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől és az elszigetelődéstől. Jézus Krisztussal mindig megszületik és újjászületik az öröm. Ebben a buzdításban a keresztény hívekhez szeretnék fordulni, hogy meghívjam őket egy olyan új evangelizáló korszakra, amelyet ez az öröm jellemez, és irányt mutassak az Egyház útjának a következő évekre. Meghívok minden keresztényt – éljen bárhol és bármilyen helyzetben –, hogy még ma újítsa meg személyes találkozását Jézus Krisztussal, vagy legalábbis döntsön úgy: engedi, hogy ő találkozzon vele, hogy mindennap szünet nélkül keresi őt. Nincs olyan ok, amiért valaki azt gondolhatná, hogy ez a meghívás nem neki szól, mert „senki nincs kizárva abból az örömből, melyet az Úr hozott”. Aki kockáztat, azt az Úr nem csapja be, és ha valaki csak egy apró lépést tesz is Jézus felé, felfedezi, hogy ő már tárt karokkal várja érkezését. 

Úgy határoztam, hogy itt javasolok néhány olyan irányt, amelyek az egész Egyházban bátoríthatják és segíthetik tájékozódásában a lelkesedéssel és dinamizmussal teljes új evangelizációs korszakot. Ennek alapján úgy döntöttem, hogy a következő kérdésekkel foglalkozom bővebben:
- A misszióra kilépő Egyház reformja
- A lelkipásztorkodás résztvevőinek kísértései
- Az Isten evangelizáló népe összességeként felfogott Egyház
- A homília és annak előkészítése
- A szegények társadalmi befogadása
- A béke és a társadalmi párbeszéd
- A missziós elköteleződés lelki motivációi