Őrsy László SJ

A Lélek terében

Kiadó: 
Jezsuita Kiadó
Kiadási év: 
2020
Közösségi elhatározások - Teológia és gyakorlat.
puhatáblás, ragasztókötött
Oldalszám: 
118
25,00 RON
Korlátozott készlet
Kód:
sj20004
Részletek

Kevés téma osztja meg a keresztényeket annyira, mint az, hogy voltaképpen mit is jelent Isten akaratát keresni. E kérdés a szokásosnál is élesebben vetődik fel, amikor egy közösség közösen kezdi kutatni Isten szándékát. A különböző elképzelések, előzetes – és általában kimondatlanul maradó – feltételezések kikezdhetik a közösség egységét, közös tenni akarását, és így csírájában fojthatják el a jó szándékú és imádságos keresést. Mit jelent a megkülönböztetés? Őrsy László jezsuita közel ötven éve íródott kis könyve ezért üdítő olvasmány ma is. Isten akarata keresésének, a szellemek megkülönböztetésének alapjait, valamint árnyalt teológiai és gyakorlati szempontjait körültekintően, érthetően és pontosan mutatja be.